#2391 -- 1956

 

2391

7.198

19.vii.26

1956

ekphrastikus vers

Kondor Béla 1956-os „Apokalipszis bábokkal és masinakkal” utan

 

 

ez egyfajta meztelenség, amit a gépbe táplálunk

a küzdelem után, csak azért, hogy létezzek

 

hívd hitnek

hívd reménynek

 

trombiták hajlottak

 

a szárnyaink túl nehezek ahhoz, hogy felemelkedjenek a földről

 

az ima újra összetörik

 

néhányan a gépben vannak

 

csak éppen ott ébredtünk fel

 

látod, hány lábbal megy el

 

hol van az erős ember?

 

és ki fog minket megmenteni tőle?

 

végig azt gondoltuk, hogy jön a segítség

 

félénkek vagyunk

 

ismét kudarcot vallottunk

még mindig itt vagyunk

 

van egyfajta meztelenség

 

hívd hitnek

hívd reménynek

 

az egyiket méretre vágják

 

mégis, ugyanazok a régi szavak kell elegendő

 

job aludni

abban van vigasz

 

van egy tükör, amiben tudunk

 

ne nézz! Jobb nem nézni!

 

megint kudarcot vallottunk

 

még mindig itt vagyunk

 

a próféták azt mondják, újra felébredünk

 

új bábok

 

egy másik gép

 

a tragédia után van bohózat

 

végig azt gondoltuk, hogy jön a segítség

 

nem mindig jobb aludni?

 

azt hiszem, ismered a forgatókönyvet

 

egy ősi korona dicsősége –

 

egy Horthy, egy Kádár

 

 

 

 

 

 

 

1956

ekphrastic for Kondor Béla’s 1956 ‘Apocalypse with Puppets and Machines’

 

it’s a kind of nakedness we feed in

after the struggle simply to be

 

call it faith

call it hope

 

trumpets are bent

 

we strain to reach up

 

what is the message?

for whom was it sent?

 

our wings are too heavy to lift off the ground

 

prayer is crushed once again

 

we’re naked, brittle of bone

 

the struggle is eternal

 

surely there must be help

 

some of us are in the machine

it just happens to be that’s where we woke up

 

you can see how many feet make it go

 

is that a horse still?

we knew about horses

 

there’s an old tower standing yet

 

call it faith

call it hope

 

our wings are too heavy

 

we strain to reach

we cannot afford this

 

all along we were thinking help would have come

 

our hands are bare, are empty

 

it’s a kind of mirror

all the world can see

no one looks in

 

we’re shy

 

we have failed again

we’re still here

 

there’s a kind of nakedness

 

one is cut down to size

 

it’ whenever you ask ‘who are we (?)’

 

the same words suffice

 

it is better to sleep

 

there’s comfort in that

 

in thirty years we may wake briefly

fall under another spell shortly after

 

new puppets, another machine

 

one needn’t be a prophet to tell

 

we are cut down to size

our hands are bare, are empty

 

after tragedy there’s farce

 

I think you know the playbook

 

the glory of an ancient crown –

a Horthy, a Kadar